A császármetszés előtt és után


A műtétet konzultációnak kell megelőznie az aneszteziológussal, aki több fontos kérdést tesz fel (gyógyszerérzékenység, betegségek, előzetes érzéstelenítési szövődmény), megvizsgál és ennek függvényében javasolja a legcélravezetőbb érzéstelenítési módot. Ha tudunk arról, hogy valamilyen gyógyszerre túlérzékenyek vagyunk, feltétlenül jelezni kell.

Ha már műtétet megelőző este befektetnek, általában nyugtató, altató gyógyszert adnak és ezek hatásai miatt, ilyenkor már felügyelet nélkül nem hagyhatjuk el az ágyat.

Ügyeljünk a következőkre:

A sikeres műtéti előkészítés és érzéstelenítés érdekében a következőket kérik betartani:

  1. A rendszeresen szedett gyógyszereket mutassuk meg az altatóorvosnak, aki elmondja, melyiket kell kihagyni és melyiket kell szedni a műtét napjának reggelén is.
  2. A műtét előtti este kevés könnyű ételt, főleg folyadékot fogyasszunk, vagy ha az operáló orvos másként nem rendelkezik, éjféltől már folyadékot sem.Máshol úgy fogalmaznak, hogy 6 vagy 8 órával a műtét előtt nem szabad sem enni, sem inni.
  1. A műtét előtt 6 órával nem szabad dohányozni. Egy másik tájékoztató azt kéri, hogy műtétet megelőzően 2 hétig hagyjanak fel a dohányzással. (Ezek általános érzéstelenítési tájékoztatók, remélhetőleg kismamaként ezt amúgy sem teszed.)
  2. Vegyük le az ékszereket, karórát, ne vigyük magunkkal a műtőbe. (Biztonságba helyezhetjük átvételi elismervény ellenében az osztályos nővérnél.)
  3. A lakkozott körmöket és szemfestéket kérik lemosni.
  4. A műtőbe szállítás előtt rendszeresen használt szemcseppet ajánlott becseppenteni.
  5. Kontaktlencsét kérik eltávolítani, szemüveget letenni a műtőbe szállítás előtt. A hallókészüléket kérik fennhagyni. Esetleges kivehető fogpótlást is el kell távolítani.
  6. Gondoskodjunk megfelelő szájhigiénéről és ne mulasszunk el a műtét előtti fogmosást!
  7. A műtétet megelőző nap vegyünk alapos tisztasági fürdőt.
A császármetszés előtt és után bővebben…

Torna császármetszés után 0-2 héttel

Fontos, hogy ebben az időszakban csak orvosi jóváhagyással szabad tornázni. A császármetszés utáni felépülésről szóló könyvünkben összefoglaljuk a tornával kapcsolatos szempontokat és bemutatjuk az alapgyakorlatokat.

Ezek a gyakorlatsorok egy amerikai gyógytornász, Micky Marie Morrison YouTube csatornájáról származnak. Szakterülete: Szülés előtti és utáni fitnesz és manuális fizioterápia.

A sorozatnak több része is van:

  1. Torna 0-2. héttel császár után (9 perc)
  2. Torna 2-4 héttel császár után (15 perc)
  3. Torna 4-6 héttel császár után (17 perc)

Segítség a gyermekágy idején

Kovács Katalin, dúla
„Napjainkban a nagycsaládok szétdarabolódtak és az anyáknak ritkán van megfelelő segítsége a gyermekágy idején, ezért fontosnak tartom a gyermekágyas gondozást. Régen főztek az anyára, elvégezték helyette a háztartási teendőket, vigyáztak a nagyobb gyerekekre az első hetekben. Gyermekágyas dúlaként abban segítem a családokat, hogy legyen lehetőségük az ismerkedésre, családdá érésre, regenerálódásra.

Segítség a gyermekágy idején bővebben…

Gyermekágyi dúlák Budapesten

Lénárd Orsi
szülő-csecsemő konzulens,mentálhigiénés szakember, szülésfelkészítő és szüléskísérő dúla, kismama masszőr
Miben tud segíteni? gyermekágyas konzultáció tanácsadás a szoptatással és babagondozással kapcsolatban, szülő-csecsemő konzultáció, informális és érzelmi támogatás, szülésélmény feldolgozás, kismama és gyermekágyas masszázs, VBAC szülésre való felkészülés
vállal: eseti látogatás, gyermekágyas konzultáció
hol: Budapesten és vonzáskörzetében, különösen Szentendre és vidéke
Elérhetőségek: +36203292569, dula@lenardorsi.hu, https://lenardorsi.hu/ és https://www.facebook.com/dula.szules

Vargáné Nagy Anna
dúla, kismamajóga oktató, AquaNatal oktató, ayurvédikus kismama masszőr, 40 órás „Korszerű szoptatási ismeretek” tanfolyamot végzett
Miben tud segíteni? Gyermekágy alatt a baba és/vagy a nagytesó felügyelete, ellátása, gondozása.
Az anya támogatása a szoptatásban, beszélgetés a szülésélményről, masszázs a gyorsabb regenerációért. Háztartási munkák, bevásárlás, főzés.
Hol: Budapest, Közép és Dél-Buda
vállal rendszeres házhoz menetelt vagy konzultációt
Elérhetőségek: 30/331 22 33
holdvilag.info@gmail.com
www.holdvilag.com

Kis Melinda
védőnő, szülésfelkészítő, tapasztalt a császármetszés utáni felépülésben
www.jottodrevarva.hu

Schimcsig Nóra
Szüléskísérő és gyermekágyas dúla; HypnoBirthing szülésfelkészítő; személyközpontú mentálhigiénés tanácsadó, tapasztalattal szülésélmény- és szülési trauma feldolgozásában; önkéntes szoptatási segítő.
Miben tud segíteni? segítő beszélgetés a szülésélmény feldolgozására; „mindenes” dúlai segítség a gyermekágy hetei alatt, beleértve a szoptatás, az újszülöttgondozás elsajátításának támogatását, háztartási segítséget, testvér(ek) felügyeletét, lábadozó szülőnő felépülésének támogatását, anyakényeztetést pl. relaxációval, nem utolsósorban családtagokkal az információáramlás biztosítását.
A gyermekágyas gondozást célszerű már várandósan egyeztetni.
Hol: jelenleg Bécsben ill. telefonon
Elérhetőségek: noradula@gmail.com; 20/3465721

Gyermekágyi dúlák vidéki városokban

vidéki városok ABC sorrendben

Kovács Katalin
gyermekágyi dúla, szüléstámogató dúla, kiegészítő képzések: szülésfelkészítés, szoptatás
Vállal: rendszeres házhoz menetelt
Elérhetőségek: 06 30 688 1997, katadula@gmail.com, www.katadula.hu

 Ferenczi Beáta
pszichológus, családterapeuta, dúla
Miben tudsz segíteni?a szülés utáni napokban, pszichológusként krízishelyzetben, koraszülött baba esetében, szülésélmény-feldolgozás, pszichológiai és- nevelési tanácsadás
Vállal: A kismama igényeihez, szükségleteihez igazodva történik a találkozások gyakoriságának, jellegének és céljának a meghatározása, közösen eldöntve azt.
Elérhetőségek: 30-833-5562/ beaferenczi@gmail.com
http://www.pszichologus-dula-debrecen.blogspot.hu

Antal Zsuzsanna
szülésznő Bsc (alapfokú szülésznő főiskola)
Miben tud segíteni? szülés után fellépő problémák, női praktikák
Vállal konzultációt- de ha nagyon fontos házhoz megy.
Hol: Dunaújváros és környéke (Fejér-megye, Tolna és Bács-Kiskun-megye Dunaújvároshoz közeli területein), Sárbogárd és környéke, Székesfehérvár környéke,
Elérhetőségek: zsanna59@gmail.com

Kernné Mihácsi Melinda
szülés körüli és gyermekágyas dúla (DONA); pszichológiai asszisztens és párkapcsolati tréner tanuló; ruhaipari mérnök.
Miben tud segíteni? szülés, gyermekágy, hordozás és öltözködés (tanácsok, átalakítás), kötődő nevelés, igény szerinti táplálás,
Vállal: Rendszeres házhoz menetelt és konzultációt
Elérhetőség: kmlinda77@gmail.com
dulajelenlet.blogspot.hu

Koltai Zsuzsanna
dúla
Miben tud segíteni? Az újszülött gondozásban, anya válláról a terheket levenni, szoptatással kapcsolatos problémák megoldásában, traumatikus szülésélmény feldolgozásában
Vállal rendszeres házhoz menetelt.
Elérhetőségek: 06/20 775-3980
parazs32@gmail.com
dulaszuletik.blogspot.com

Bízz magadban és tájékozódj!

Szülés császármetszés után: bízz magadban és tájékozódj
(babafalva.hu, Wilcsek Médea riportja Mélykúti Andrea dúlával)

„A legtöbb nő és kisbaba számára biztonságos lehetőség a császármetszés utáni természetes szülés. Bár a statisztikák nem támasztják alá, hogy nagyobb egészségügyi kockázatokkal járna, mint az ismételt császármetszés, azok a kismamák, akik szeretnék megpróbálni természetes módon megszülni a következő babájukat, sokszor még mindig falakba ütköznek. Ők találnak hasznos tanácsokat ebben a cikkünkben.” Tovább

Torna császármetszés után 2-4 héttel

Fontos, hogy ebben az időszakban csak orvosi jóváhagyással szabad tornázni. A császármetszés utáni felépülésről szóló könyvünkben összefoglaljuk a tornával kapcsolatos szempontokat és bemutatjuk az alapgyakorlatokat.

Ezek a gyakorlatsorok egy amerikai gyógytornász, Micky Marie Morrison YouTube csatornájáról származnak. Szakterülete: Szülés előtti és utáni fitnesz és manuális fizioterápia.

A sorozatnak több része is van:

  1. Torna 0-2 héttel császár után (9 perc)
  2. Torna 2-4 héttel császár után (15 perc)
  3. Torna 4-6 héttel császár után (17 perc)

Hasizom edzés szülés után 1.

Hasizom-ellenőrzés nélkül ne kezdj el edzeni! (Földi Gyula gyógytornász)

Szülés után a kismamák érhető módon vágynak arra, hogy minél hamarabb jó formába hozzák magukat. De vannak olyan állapotok, amikor a megszokott hasizom gyakorlatok elkezdése még veszélyes, például amikor az egyenes hasizmok még nem záródtak össze.

Ezt a jelenséget diastasis rectinek hívják, ami az egyenes hasizom két oldalának szétválását jelenti. Ezek az izmok alapvetően középvonalban kapcsolódnak össze. Ha minden rendben van, akkor a két izom közötti távolság két ujjnyinál kisebb és a kötőszövet feszes. A szétválás a várandóság alatt viszonylag gyakori jelenség és általában a szülés utáni első napokban (4. nap körül) már záródik- de nem mindenkinél. Ezért kell odafigyelnünk. Ahhoz tehát, hogy biztonságosan elkezdhessük tornáztatni a hasizmainkat, tudnunk kell, nem áll-e fenn diastasis recti. Ez nem csak esztétikai probléma (a has előredomborodik). Ha nem segítjük ezeknek a megnyúlt szöveteknek a természetes gyógyulását és túl korán megerőltetjük, az növeli a hasi sérv, így a köldöksérv kialakulására való hajlamot, és hátfájást is kiválthat.

Az egyenes hasizmok vizsgálatát mi magunk is elvégezhetjük. Ez a kisfilm bemutatja az önellenőrzést.

Mit tegyünk, ha szétválást észleltünk?
Ha a hasizmok közötti rés két ujjnyinál szélesebbnek tűnik, forduljunk szakemberhez! Csak hozzáértő gyógytornász felügyelete mellett tornázzunk!

A gyógytornász megtaníthat speciális korrekciós gyakorlatokra és tanácsot adhat, milyen egyéb hasizom-gyakorlatokat végezhetünk. A diastasis recti első két fokozata sikeresen korrigálható megfelelő gyógytornával. A súlyosabb esetek, a hasi sérvek műtéti korrekciót igényelnek. A műtét utáni felépülést is segíti a sebész ajánlásával végzett nagyon óvatos, fokozatos gyógytorna. (A sérvesedés kiújulhat, ha a hasizom nem záródik.)
Néhány tanács:

  • Nem jó felüléseket és a ferde hasizomra dolgozó gyakorlatokat végezni. Nem ajánlott a has nyújtása és a négykézláb helyzetben végzett gyakorlatok, amikor a súly a hasfalra nehezedik.
  • Fontos elkerülni azokat a mozdulatokat is, amelyek a szétválást még tovább nagyíthatnák. A szétválást hasonlóan kell védeni, mint a hasi sebeket pl. hasvédő felülési technikával. Kerülendők az erős forgással járó mozdulatok és az oldalra hajlások.

Megjelent: Webbeteg, 2013

A hasizmok ellenőrzése

Diastasis Recti Önteszt

A hasizom gyakorlatok megkezdése előtt fontos meggyőződni arról, hogy az egyenes hasizmok megfelelően záródtak-e. A bemutatott önellenőrző teszt bármikor elvégezhető. Ha a szülést követő 6. hét elteltével még két ujjnyinál nagyobb eltérést észlelünk, konzultáljunk szülész-nőgyógyászunkkal. A témában jártas gyógytornász a megfelelő korrekciós gyógytornára is meg tud tanítani.

 Lásd még bővebben  a hasizmok öntesztjéről
és a lehetséges korai hasizom gyakorlatokról:
Hasizom-gyakorlatok szülés után
Hasizom edzés szülés után

Császármetszés- GYIK

(Riport Dr. Vámosi Béla szülész-nőgyógyásszal)
Többek között ilyen kérdésekről olvashatsz: Mennyi idő alatt gyógyul be a seb? Mikre kell odafigyelni életmód,míg nem gyógyult be?/ Mennyi időnek ajánlott eltelni a következő terhességig császármetszést követően?/ Mikor lehet újrakezdeni a szexuális életet császármetszést követően?

Az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött a műtéti technika, illetve korszerűbb varróanyagok, eszközök jelentek meg. Ma gyakran alkalmazzuk a császármetszések során az úgynevezett Misgav-Ladach-féle műtéti technikát, nagyon jó tapasztalatokkal. A műtét lényege, hogy az operáció során szemben a korábbi gyakorlattal kevesebb metszést ejtünk, lehetőleg ujjal feszítjük szét a szöveteket – a hashártyát, a hasizmokat, a méhizmot –, majd az egyesítés során is csak a legszükségesebb rétegeket egyesítjük: a méhizmot, a bőnyét, a bőrt. A műtéti technika legnagyobb előnye az, hogy sokkal kevésbé terheli meg az anyát. A régivel 40-60, az új módszerrel 15-20 percig tart az egész procedúra: kevesebb a vágás, a varrat, kevesebb a műtét utáni fájdalom. Az alkalmazott technikának a korábbival szemben nincs hátránya: nem igazolódtak be azok az aggályok, amelyek a nyitva maradó hashártya miatt szövődményekkel, összenövésekkel, bélműködési zavarokkal számoltak. A műtéten átesettek között ritkább, illetve gyorsabban szűnik meg a gyakran sok kellemetlenséget okozó székrekedés, és ami ezzel szorosan összefügg, előbb kezdhetnek el az anyák normálisan táplálkozni.

Sokféle indikáció lehetséges, azonban minden eset egyedi elbírálást igényel, az előnyök, illetve a kockázatok mérlegelésével. Végezhetjük a műtétet vitális indikáció alapján, ekkor a cél a közvetlen életveszély elhárítása, műtét nélkül vagy az anyát, vagy a magzatot, vagy mindkettőt elveszítjük. Ilyen eset például az anyai szívelégtelenség, vérzés, magzati súlyos oxigénhiányos állapot, köldökzsinór-előesés, elhanyagolt harántfekvés, lepényleválás, hegszétválás, és így tovább. Végezhetünk császármetszést megelőzésként, például előzetes császármetszést követően, fenyegető magzati oxigénhiányos állapot elhárítása céljából, vagy a többes terhesség egyes esteiben. Más csoportosítás szerint a császármetszésnek lehetnek abszolút indikációi, amikor hüvelyi szülésre nincs lehetőség, a magzat császármetszés nélkül nem születhet meg, például nagyfokú téraránytalanság, vagy teljesen elöl fekvő, a méhszájat fedő lepény esetén. Illetve beszélhetünk még a relatív indikációkról, amikor császármetszés nélkül is meg lehet szülni, de ilyenkor a magzat vagy az anya elvesztésével, illetve egészségkárosodásával lehet számolni.

Császármetszés- GYIK bővebben…

Császármetszés-tájékoztató

Az orvosi tájékoztatók kórházanként részben eltérnek. Sokszor előfordul, hogy csak a beleegyező nyilatkozat látja az anya. Az alábbi tájékoztató egy példa, de ha tudod, szerezd meg előre a te kórházadét.

A következő kérdésekről olvashatsz:
Mikor kell császármetszést végezni? Hogyan zajlik a császármetszés? Milyen szövődmények fordulhatnak elő? Mit fontos megkérdezni? Miről kell tájékoztatni a kezelőorvost?

Császármetszés-tájékoztató bővebben…

Hasizom edzés szülés után 2.

Milyen hasizom gyakorlatok veszélyesek császármetszés után?
Földi Gyula, gyógytornász

A szülés utáni hat hét elteltével sok anyuka szeretne már tornázni. Az alakformáló tréningeknél azonban legyünk óvatosak, bizonyos hasizom gyakorlatok kárt okozhatnak – még akkor is, ha egyenes hasizmaink rendben vannak.

  • Ne végezzünk hirtelen nagy intenzitású hasizom gyakorlatokat. Csak fokozatosan emeljük a terhelést.
  • Nem szabad olyan megerőltető hasizom gyakorlatokkal kezdeni, mint a felülés.
  • Vigyázni kell a gyakorlatok arányára is. Ha a hasizmainkat túlságosan edzzük, miközben a medencefenék izmokat elhanyagoljuk, az rossz következményekkel járhat.
  • Különösen figyeljünk arra, hogy először a hasizom legbelső rétegét erősítsük (m. transversus abdominis), a legegyszerűbb példa erre a köldök befelé húzása. Később is tudatosan dolgoztassuk ezeket az izmokat.
  • Kiemelten fontos a helyes légzés. A legtöbb hasizom gyakorlat közben nő a hasűri nyomás, ezért lényeges, hogy miközben megfeszül a hasizom, ne tartsuk vissza a lélegzetünket, hanem engedjük ki a levegőt.
  • Sok hasizom gyakorlatot alapvetően a medencefenék izmok megfeszítésével ajánlott kezdeni, az előbb említett hasűri nyomás ellensúlyozása amiatt (ne lefelé hasson a nyomás).

Olyan ez, mintha oldalról megütnénk egy teli papírszatyrot és az a nyomástól alul kiszakadna. A a hasizmok edzését tehát meg kell előznie a medencefenék izmok erősítésének.

A fekvésben végezhető gyakorlatokat két csoportra bontjuk: vannak un. felülről indított gyakorlatok, amikor az alsó végtag rögzített és ehhez képest mozdul a törzs pl. a hagyományos felülés. Az alulról indított hasizom gyakorlatoknál a törzs rögzített és az alsó végtag mozdul a törzs felé pl. a két térd felhúzása hashoz. Mind a két csoportban vannak veszélyes gyakorlatok, különösen akkor, amikor nem bírod a derekadat lent tartani (ha túl „hosszú az erőkar”: felülés tarkóra tett kézzel, nyújtott láb emelése).

Másrészt minél magasabbra emeled a fejedet (a mellkas a csípő fölé emelkedik), annál kevésbé tudod elérni, hogy a mély hasizmok is bekapcsolódjanak a mozgásba.

  • felülés
  • csavart vagy ferde felülés
  • háton fekvésben nyújtott lábak emelése vagy hosszú ideig való megtartása

Amíg a belső hasizmokat nem erősítettük meg annyira, hogy a nehezebb gyakorlatoknál végig lent tudjuk tartani a derekat, addig semmiképpen se végezzük őket, mert veszélyesek lehetnek. Legyünk különösen elővigyázatosak a Pilates-gyakorlatokkal.

Megjelent: webbeteg, 2013

Az aluszékony baba ébresztése

Vannak olyan újszülöttek, akik elalszanak a mellen anélkül, hogy elegendő ideig szopnának.
Ez nagy gondot jelenthet az anyukának, hogyan ébresztgesse és vegye rá a több szopizásra.

– A legegyszerűbb, ha szoptatás közben próbáljuk kitartásra ösztönözni és nem hagyni újra elaludni pl. masszírozgatjuk a lábfejét, hátát.
– Ha a biztos meleg után kis hidegebb levegő éri, az is segíthet (takarót levenni róla).

Részletes tanácsokat találsz itt: La leche Liga honlapja

Hogyan zajlik a császármetszés?

A műtéti előkészítés, A műtőben, Az érzéstelenítésről,  A műtét lefolyása, A baba kiemelése után

A császármetszés körülbelül 30-60 percig tart. A legtöbb időt a műtét előkészülete és az összevarrás vesz igénybe, maga a baba kiemelése általában mintegy 5 perc.

Előfordul, hogy már a műtét előtti este berendelik az anyukát a kórházba, de általánosabb, hogy csak kb. 2 órával a műtét tervezett megkezdése előtt kell megjelenni.
A műtét előtt a kórháznak biztosítania kell konzultációt az altatóorvossal, akinek kötelessége tájékoztatni az érzéstelenítés lehetőségeiről és a mi esetünkben tervezett eljárás előnyeiről és kockázatairól.
A műtét megkezdése előtt az előkészítő helyiségbe kell mennünk, itt írjuk alá a beleegyezési nyilatkozatot. (Előre elkérhető és elolvasható). Ha van szülési tervünk, ekkor adjuk le. Majd megvizsgálnak (20 perces CTG, vérnyomásmérés), kikérdeznek a gyógyszerérzékenységről, előzményekről. A szülésznő feladata tájékoztatni minket a beavatkozások sorrendjéről és kivitelezéséről.
A borotválást is a szülésznő végzi. Az intimitás hiánya zavaró lehet, főleg, ha több anyukát látnak el velünk egy helyiségben. A beöntés (kellemesen meleg víz, nem fájdalmas) után meg kell várni a belek ürülését (3-4 heves, szinte uralhatatlan ürülés, heveny hasmenéshez hasonló). Ezután zuhanyzás következik, majd kórházi ingbe öltözés.

Hogyan zajlik a császármetszés? bővebben…

Fontos segítség császármetszés után

Császármetszés után fontos megtanulni a sebet kímélő mozdulatokat, melyekkel tehermentesíthetjük a hasunkat és hozzájárulhatunk a seb zavartalanabb gyógyulásához.

Lásd még ingyenes mobil alkalmazásunkat: Sebvédelem császármetszés után

 Császármetszés után a kórházban c. könyvünk sorra vettük császármetszés utáni első héten fontos dolgokat, mindazt, ami segítheti a mihamarabbi felépülésedet: tanácsokat, magyarázatokat és gyógytorna gyakorlatokat. 

Tanácsok apáknak

Idézetek a Dúlakönyvből

Császármetszéses szülés után az anya szükségletei felerősödnek, mivel fáradtsága és rossz érzései jelentősebbek… minél többet törődnek az anyával, minél többet támogatják és védelmezik, annál jobban fogja tudni gondozni csecsemőjét.
Kimutatták, hogy minél többet dicséri az apa az anyát, és minél több megértést mutat iránta, annál pozitívabb érzésekkel viszonyul az anya a babájához és önmagához.

Az anyának sok időre, támogatásra, védelemre és gondoskodásra van szüksége az első két-három hónapban ahhoz, hogy mielőbb megismerje, megértse újszülöttje jelzéseit.
Az apának tudatában kell lennie annak, hogy az anya szervezetére természetesen nagy terhek nehezednek a szülés után.
– Ha az apa ki tud venni erre az időre szabadságot, akkor sok fontos feladatot el tud végezni, és támogatást tud nyújtani ő is, de elképzelhető, hogy az anyának erre a támogatásra valaki mástól van szüksége.
– Az apának, vagy más segítőnek fontos feladata, hogy az anyát ne árasszák el a látogatók vagy a telefonhívások.

Tanácsok apáknak bővebben…

Hogyan segíthet az apa császármetszés után?

Idézetek szakemberektől

 dr. Frigyes Júlia pszichiáter

A legfontosabb az apa szerepe, annál gyógyítóbb dolog nincsen. Magával a jelenlétével tud segíteni, ha minél jobban ott van a nő mellett, mint megtartó, támogató személy. Megengedően, támogatóan, amibe nem feltétlen kell, hogy beletartozzon a megértés, hisz ha egy ilyen helyzetben a nő se nagyon érti magát, akkor a férfi se nagyon tudja megérteni. Megértés híján is lehet ott tökéletesen jól. Nagyon sokat tud segíteni, ha jelen van és feláldozza a félhavi fizetését is akár, feláldozza az idejét.

Kezdetben biztos sok fizikai segítséggel tudja támogatni és annak az átérzésével, ha a nő még siratja vagy bánkódik a szülés miatt, ha nehézségei vannak, akkor ezt tűri, elhordozza, és támaszt nyújt a nőnek, amíg szüksége van rá.
(Forrás: csaszarosanyuka riport)

 Csizek Zsuzsanna (mentálhigiénés szakember)

A baba testkontaktusban legyen az apa meztelen mellén, ha ezt az anya nem tudja megtenni – a császármetszésnél az esetek jelentős részében az anya ezt nem tudja megtenni- akkor az apa megtegye.

Ha lehet, ne vigyék el a babát és maradjon ott. Nagyon gyakran az anyáknak ez egy közvetett, de nagyon erős segítség, hogy mégiscsak ott a baba vele és úgy van vele, hogy egy olyan embernél van, aki hozzájuk szorosan tartozik. Ha az első órában, órákban, amikor még teljes testkontaktusban kellene lennie a babának születés után, és ez az apával megvalósulhat, ez az anyának is nagy vigasz. Kevésbé éli meg veszteségként, hogy ő ezt nem tudta megtenni.

Nyilván sok praktikus dologban is segíthet az apa. Ha nehezen tud mozogni az anya, vagy nagyon erős fejfájása van, kinek-kinek ez is nagyon más, de vannak olyan következmények, ami miatta az anya nem tud teljesen részt venni ebben a folyamatban.

Az apa nagyon sokat tud segíteni az érzelmi jelenlét biztosításával, de fizikailag is végig ott legyen. Császármetszés után az anya korlátozva van, és egyáltalán nem mindegy, hogy támaszt nyújtanak neki vagy nem nyújtanak támaszt, hogy úgy érezheti van egy támogató fél, aki a párja. A legtöbb, amit ilyenkor az apa adhat, a biztonság- érzet.
(Forrás: www.csaszarosanyuka.hu, riport)

Ingerborn Stadelmann, német bába
Az anyának időre, szeretetre és figyelemre van szüksége.

Mindeddig ismeretlen konfliktusok keletkeznek a párkapcsolatban és az apa részéről is nagy beleélési képességet kíván, hogy elfogadja a megváltozott helyzetet. Az újszülöttel töltött hetek minden család számára mérföldkövet jelentenek. A gyermekek arra kényszerítik a szüleiket, hogy újragondolják és átrendezzék életük és kapcsolatuk irányelveit.

A gyermekágy, akár maga a szülés, újra próbára teszi a szülők kitartását és türelmét, de egyúttal a kapcsolta egyik csúcspontja is. Tekintse a gyermekágyat a gyermekével megélt első kalandnak! Elvégre ez a gyorsan fejlődő kapcsolat, amibe most belekerültek, éppen eléggé kalandos.
(Forrás: A bába válaszol 230-231.o.)

Dr. Papp Ágnes egyetemi tanársegéd, Gyermekgyógyászati Intézet

 „Az édesapa rendkívül nagy segítség az édesanyának. Hiszem nekik hármójuknak kell összeszokniuk… Ha az édesapa legalább az első két hétben otthon tud maradni, rendkívüli fizikai és lelki támaszt jelent az anyának, s egy életre megalapozza hármójuk harmonikus kapcsolatát. Ilyenkor besegíthet mind a háztartásba, mind a baba körüli teendőkbe. Így tud az anyuka nyugodtan szoptatni, pihenni.”

Forrás: http://egeszsegcentrum.intelliopen.hu/babamama/varandossag/142-ujszulott-uj-szulo

Hordozás császár után?

Lehetséges? Hát persze!

Vásárhelyi Anna baba- és gyermekhordozási tanácsadó, tanfolyamvezető
http://edesterhem.blogspot.hu

 hordozas2_radishwoolworksA kisbabák a születésük pillanatától a hordozást várják. Így a legjobb nekik, így fejlődnek optimálisan. A testközelség számukra olyan, mint a táplálék: éltető és égető szükséglet. Biztonságot ad a mamának is, hiszen a legfontosabb személy ott van, ahol lennie kell, közel a szívéhez. A mama és a baba is nyugodtabb, a testkontaktus pedig nem csak a tejtermelést segíti, hanem a kötődés kialakulását is.

 Mikortól hordozhatsz? Mennyit hordozhatsz?

 Az első jó néhány hónapban a baba igénye az, hogy folyamatos testközelségben legyen. Minél több a hordozás, a babának annál jobb. Ám a hordozás lehetőség csupán, nem pedig kényszer. Tehát hallgass a szívedre és találd meg az egyensúlyt, hogy a család minden tagjának igényeit figyelembe véve járhassátok az utatokat.

 Császármetszés utáni hordozásnál nagyjából ugyanazok a „szabályok” érvényesek, mint hüvelyi szülésnél. A legfontosabbak: Hordozás császár után? bővebben…