Császármetszés után is a hüvelyi szülés számít biztonságosabbnak

Cikkajánló
„A mérések alapján császármetszés után nagyjából 75 százalék az esély a sikeres hüvelyi szülésre, ami ugyanannyi, mint az első alkalommal szülő nők esetében, ha pedig korábban már szült valaki hüvelyi úton, akkor ez az arány 85-90 százalékra emelkedik. Ami a legmeglepőbb, hogy még kettő vagy több császármetszés után is 71 százalékos eséllyel szülhet valaki természetes módon.”

„Az angliai Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiumának javaslata alapján a hüvelyi szülés minden nő számára nagyobb biztonságot jelent, még akkor is, ha az illető korábban már császármetszéssel hozta világra egy gyermekét.”

Tovább a teljes cikkhez (babanet)

Veszélyes a túl korán végzett császármetszés

A túl korán végrehajtott előre tervezett császármetszés veszélyeket rejthet magában az újszülöttre nézve. Nagyobb a sárgaság, a légzési problémák és a fejlődési zavarok előfordulása.

Olvass tovább

Kérdéssor szülészorvosnak, szülésznőnek

Mekkora nála és a kórházban a császárarány?
Hány VBAC-ot kísért végig?
Milyen arányban sikerül nála/náluk a VBAC?
Van-e a protokollban bármi, amit egy normál szüléshez képest VBAC-nál másképp csinálnak? Tovább (csaszarutanszulni.blogspot.hu)

Harmadik császármetszés – biztonságos?

Régebben a császármetszés különösen nagy kockázattal járt. Mára viszont megváltozott a császármetszés egész technikája, és természetesen az eszközfeltételek is. Ezért Dr. Fenyőházi Jenő, a Telki Kórház szülész-nőgyógyász szakorvosa szeretne mindenkit megnyugtatni, aki esetleg már több császármetszéses szülésen is átesett, és fél egy következőtől.

Vigyázzunk a hegre!

A heg a zavartalan gyógyulásához fontos, hogy kíméljük.

Ez nem csak azt jelenti, hogy kerülni kell a nehéz tárgyak emelését (pl. babakocsi), hanem fontos a megfelelő emelési technika pl. fürdetés vagy pelenkázás során.

Alapvetően kerülni kell a csavaró mozdulatokat.
A baba kocsiba való berakásakor az apa hátára is vigyázni kell!
Császármetszés után – Hogyan legyünk túl a nehezén? c. könyvünkben bemutatjuk, hogyan vigyázzunk a hegre és a hátunkra  a mindennapi „babás” élethelyzetek során. Írunk arról is,  mire kell figyelni a műtét utáni első évben, a teljes sebgyógyulásig.

A császáros heg masszírozása

Miért? Mikor? Hogyan?

Hegünk szép gyógyulását a masszázs is támogathatja.

Miért? 
A masszázs segíthet, hogy:
– elkerüljük az összenövéseket
– a heg puhább és simább legyen, pirossága fakuljon
-javítja a heg rugalmasságát, elmozdíthatóságát, így csökkentheti a bizonyos mozgások közben érzett feszülésérzetet és fájdalmat
-javítja a heg környékének vérellátását

Olvass tovább

Hegmasszázs

Egy gyógytornász mutatja be a hegmasszázst, angol magyarázattal

Ez a masszázs csak akkor végezhető, ha az orvos is megerősítette, hogy a seb begyógyult.
A heg masszírozást sosem késő elkezdeni. Régi hegnek is segít, hogy rugalmasabb legyen. A bemutatott masszázs a a szövetek három szintjére dolgozik: a bőr, az izmok és a belső szervek.

Szoptatás altatás után

Ha egy anya műtét után úgy érzi, hogy képes megszoptatni a kisbabáját, megteheti annak teljes tudatában, hogy a vérében jelen lévő altató vagy fájdalomcsillapító hatóanyag nem lesz hatással a gyermekére.

A műtéti altatáshoz használt szereket rövid időre, csaknem minden esetben 2 óránál rövidebb időre alkalmazzák, a műtéti fájdalom enyhítésére szolgáló fájdalom-csillapítókat pedig legfeljebb néhány napig. Ezeknek a gyógyszereknek a csecsemő által elfogyasztott teljes mennyisége elhanyagolható, a bélcsatornán keresztüli felszívódásuk mértéke szintén rendkívül alacsony. Emiatt javasolják a szakemberek azt, hogy az édesanya műtét után egyszerűen folytassa a szoptatást (Howie 2006, Lang 2003).
A teljes cikk itt olvasható: www.szoptatasportal.hu/szoptatas_muteti_altatas_utan

Császárt szeretnék! Vajon jó ötlet?

Schimcsig Nóra (dúla)  írása

Bő másfél évtizeddel ezelőtt ez még nem lett volna igazi kérdés. Az orvos döntésére kellett volna bíznod magad. Ma már többé-kevésbé nyíltan, vállaltan sor kerülhet műtétre a te kérésedre is. Mielőtt belemennél ebbe, vagy mielőtt könnyedén ítélkeznél ismerősödön, aki ilyesmire készül, hallgasd meg a dúlát, aki mindig az anya pártján áll. Tovább

Hasfali problémák szülés után

Diastasis (a hasizmok szeparációja) és egyéb hasfali problémák szülés után

Farkas Dóra gyógytornász előadása, Születés Hete, Debrecen, 2014

Tartalom:
A hasizom szeparációjának okai
Megelőzés
A diastasis vizsgálata
A kezelés módjai
Milyen hasizomgyakorlatok nem ajánlottak

Farkas Dóra gyógytornász, Debrecen

dorafarkas@t-online.hu, 06 30 608 9134

Egy anya – 15 császármetszés

2014 március 31-én megszületett Kati 15. gyermeke  35. hétre, 2680 grammal. A baba és mama jó állapotban voltak a szülést követően. A Kati az összes gyermekét császármetszéssel szülte, eddig szövődménymentesen!

Kati megelőző 14 császármetszéséről készített riportomat  itt olvashatod:
14 császármetszés
Itt választ kaphatsz több kérdésre: miért császármetszés,  hogyan merte bevállalni a többszörös műtéteket, milyen volt a felépülése stb.

A világon egyedülálló eseményről a TV is beszámolt.

15 csaszarmetszes01

A császármetszésről

Részlet Dr. Dékán Ágnes szülész-nőgyógyász írásából ( www.szulnijo.hu)

A császármetszést eleinte csak elhalt magzat kiemelésére használták, eleinte az anya életébe is került az operáció, és így a cél megvalósult, hogy külön temethették el őket. Később az anya életének megmentését célozta meg a műtét. (…)

A műtéttechnika az idők folyamán sokat változott, így egyre kisebb terhet rótt a szülő nőre, így nyugodtan mondhatjuk, hogy ma már egy viszonylag egyszerű, mindennapos, fantasztikus életmentő műtétté fejlődött, amelynek rendkívül sok édesanya, és kisgyermek köszönheti az életét napjainkban is.

Olvass tovább

Császármetszés anyai kérésre

A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalása

Megbízható tanulmány nem áll rendelkezésre a Magyarországon császármetszéssel szülni kívánó nők arányáról. Felmérések szerint az ilyen igény hátterében általában a következő tényezők állnak:
– megelőző császármetszés,
– rossz élmény megelőző szüléssel kapcsolatban,
– szövődményes a jelen terhesség,
–  félelem a szüléstől.

A legfőbb érv, hogy a császármetszést biztonságosabbnak látják gyermeküknek.

A terhesek kb. 6-10%-a fél a szüléstől, a félelmek a fájdalommal, szülési sérüléssel, sürgős császármetszéssel, családi élet változásával kapcsolatosak és gyakoribbak az először szülő nőknél.

Olvass tovább

Tények és tévhitek a császármetszésről

Kósa Zsolt
Forrás: nőinet.hu

Dr. Kósa Zsolt, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet meddőségi központ szülész-nőgyógyásza szerint egyre több orvos sugalmazza azt, hogy a császáros szülés biztonságosabb, mint a hüvelyi szülés, ő azonban máshogy vélekedik erről a számos vitát indító kérdésről.

Olvass tovább

A szülésznő mesél

Rákócziné Krämer Ágnes, szülésznő mesél két anyai kérésre történt császármetszésekről

„Ez egy műtét volt!”

Második gyermekét váró jogász kismama története:
Az első szülése egy másik intézményben történt. Nincs különösebb negatív élménye az előző szüléséről, mégis intézetet és orvost váltott. Előző szülése spontán történt, bár több beavatkozáson is átesett (…) Összességében 16 óra alatt született meg első gyermeke.

Olvass tovább

Emotional Recovery From A Cesarean

Emotional Recovery From A Cesarean (by KMom)
70 oldalas tanulmány

ízelítő:
A rokonok reakciója a bánatunkra, Kötődés a babához
Gyógyulás a traumatikus szülésélményből
A gyógyulás eszközei, Ötletek a gyógyuláshoz
Felkészülés a következő szülésre

(Ha szívesen fordítanál le belőle részeket, kérem jelezd: csaszarosanyuka@gmail.com)

Kevesebb gyerek születik császármetszés után

  • Általánosságban kevesebb a gyermekek száma azokban a családokban, ahol az édesanya az első gyermeket császármetszéssel hozza világra-derült ki nemrég a Norvég Közegészségügyi Intézet (NIPH) és a Bergeni Egyetem közös felméréséből.

    Olvass tovább

Mit mond a hegem?

Forrás: www.cesareanscar.com Joy, 2010
Fordította: Földiné Szőke Sarolta, 2012

Az  1. heg

 Szívem összetörve. Kapcsolatnélküliség.
Összezavarodás. Düh. Fájdalom.
Egyenetlen. Piros. Sérülés. Nehéz csomó. Harag.
Talajvesztés.
Támasznélküliség.
Bizonytalanság.
Elválasztva a babától. Nem törődtek velem.
Kihagytak.

VBAC

Olvass tovább

Császármetszés után spontán

VBAC szüléstörténetek Lénárd Orsi dúla oldalán (lenardorsi.hu)

Bori megszületett
Brigi első kisbabája császármetszéssel született. Másodjára már sokkal tudatosabban, a lelki szempontokat is figyelembe véve készült a szülésre.

Hogyan segített nekem a dúla?

Két császármetszés után hüvelyi szülés  (Lehel születése)

Hurrá, szülünk

VBAC, azaz császármetszés utáni hüvelyi szülés Évi története